Végre csökkennek a műtéti várólisták!

Csak azok tudják, akik érintettek, hogy milyen szörnyű egy műtéti várólistára felkerülni és akár több évig is várakozni a beavatkozásra, amely megváltoztathatná az életünket. Egy csípő- vagy egy térdprotézisre is nagyon sokat kellett várni az elmúlt években, de előreláthatóan most ez meg fog változni.

A kormány egymilliárd forintot biztosított a kórházaknak, hogy rövidíteni tudják a végeláthatatlan várólistákat. A Soproni Gyógyközpont főigazgatója elmondta, hogy az intézmény 30 millió forintot kapott, így az év első felében már kétszer annyi műtétet el tudnak végezni, mint az eddigi években. Hatalmas összegnek gondoljuk a több millió forintot, amelyből 50 várólistán lévő beteg műtétjét tudják finanszírozni. A szakember beszámolt arról, hogy a várólistán most csaknem 360-an várnak műtétre és májusig talán 110 beavatkozásra sor is kerülhet. Természetesen ez csak csepp a tengerben, hiszen folyamatosan bővül a lista az új betegekkel, de mégis egy hatalmas előrelépés és több ember életminősége javulhat ezáltal. Nem csak a csípő- és térdműtétre várakozókat éri ezzel a döntéssel szerencse, mert a régóta gerincsebészeti műtétre várók is végre sorra kerülhetnek a közeljövőben.

Az eddigiekben a várakozási idő akár két év is lehetett, most előreláthatóan ez fél évre is csökkenhet, amely már az európai színvonallal vetekedhet. Nagyon sokan fellélegezhetnek, hogy végre közelebb kerülhetnek a teljes élet reményéhez. Az eddigi években átlagosan 1800 beteget sikerült megműteni, ez a támogatás mintegy 30 %-os kapacitásnövekedést jelent. Sajnos a gyógyítás egyéb területeit nem érintette az intézkedés, így egy szürkehályog műtétre még előfordul, hogy akár öt évet is várni kell.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás