A természet megadja mindazt, amire az embernek szüksége van, csupán tudni kell báni a különféle anyagokkal. A fa valódi csoda, amit egyszerűen lehet alakítani, ha megvan hozzá minden szükséges tudás és eszköz. Az internet tele van ihlettel, ahol csak úgy tobzódnak a kiváló barkácsötletek fából. Természetesen saját magunkból is kiindulhatunk, ha van elképzelésünk.
Kezdőként megéri első körben beszerezni a megfelelő minőségű alapanyagok mellett, a kiváló szerszámokat, kisgépeket, amikkel tökéletes eredményt lehet elérni. A barkácsötletek fából majd csak ezt követően öltenek formát. Gyalu, csiszoló, kalapács, gérvágó és még sok klasszikus, valamint professzionális kiegészítőre lehet igény. Kezdőként nem éri meg nagy fába vágni a fejszét, mert bőven elég lehet egy egyszerűbb polcot, asztalt, széket kivitelezni.
Ezt követheti a jenga, madáretető, hintaszék, strapabíró ágy és hasonló barkácsötletek fából. Egy igazán kedvelt hobbiból gyorsan megélhetést biztosító szakma is kerekedhet. Innentől kezdve pedig, a munka már nem kihívás, hanem valóságos öröm lesz. Érdemes tehát kihozni a maximumot magunkból és a környezetünkből, amit leginkább azzal érhetünk el, ha megtanuljuk értékelni a már meglévő bútordarabokat. Mielőtt tehát nekilátnánk az egész házba új elemeket készíteni, nézzünk körül, hogy melyek azok, amiket minimális munkával ismét kiváló állapotba hozhatunk. A fa konyhabútor felújítása például már festéssel is megoldható.
A fa konyhabútor felújítása legyen az első dolgunk
Az idő nem kíméli meg a különböző berendezési tárgyakat, amik közül a szekrények sem kivételek. Bár ezek általában nagyon statikus elemek, de annál fontosabbak. Egy helyiségnek a stílusához nagyban hozzájárulnak, ezért sem mindegy, hogy miként bánunk velük. A fa konyhabútor felújítása néhány évtized után már joggal felmerülhet. Az eredeti színek megkopnak, a gyakran párás környezetben a festés felpattogzik.
A beszerelt polcok olykor hajlamosak megereszkedni, a folyamatos terhelés hatására, amit elhanyagolva, akár le is törhetnek. Érdemes ezt megakadályozni, például egy stabilabb alátámasztással. Amíg sokan inkább a régi darabok cseréjét választják, addig mi bátran ragadjuk meg a szerszámokat és tegyünk azért, hogy az eredeti állapotot visszaállítsuk! A fa konyhabútor felújítása nem annyira bonyolult folyamat, amihez az interneten is találunk számos instrukciót.
Miként vegye kezdetét a fa konyhabútor felújítása?
Bárhol nézzük, esetleg olvassuk, mindenhol azt találjuk, hogy a fa konyhabútor felújítása alapos tisztítással vegye kezdetét. A zsírtalanítás kulcsfontosságú, mert anélkül a tökéletesen tapadó réteget elfelejthetjük. Amint sikerül a zsírt eltávolítanunk a felületről, jöhet a csiszolás, majd a portalanítás. Ha valahol hiányzik egy kis darab vagy éppen megrepedt a fa, akkor azt mestertapasszal lehet kiegészíteni, amit száradás után szintén csiszolni érdemes.
Festés előtt fontoljuk meg a maszkoló szalag használatát. Lehetnek olyan részek, amiket nem akarunk lekenni, vagy éppen az üvegeket összemaszatolni a munka során. A fa konyhabútor felújítása alkalmával az alapozás fontos, a megfelelő tapadóréteg kiképzése érdekében, de vannak olyan festékek, amik mellett akár ezt el is hagyhatjuk.
A fa konyhabútor felújítása a megfelelő festékekkel
Ami a festését illeti, a fa konyhabútor felújítása alakalmával érdemes alaposan körülnézni a kínálat között. Rengeteg árnyalat van, így biztosan rátalálunk arra, amelyik a legjobban passzol az adott környezetbe. Igen kedvelt a krétafesték.
A vizes bázisú, latex terméket a gyártók mészkőporral elegyítik és innen származik a név. Nagyon könnyen kenhető, remekül fed és ami még mellette szól, hogy vintage és rusztikus hatást kelt. Érdemes tehát erre voksolni. A kedvező ár-érték arány szintén pozitív tulajdonsága. A fa konyhabútor felújítása kibővülhet még egyedi minták készítésével is.
Rengetegféle matrica kerülhet rá, illetve fóliákkal is fedhetőek az egyes oldalak. A lehetőségek tárháza igen sokoldalú, mindössze válogatni kell azokból. Amint sikerült a lakásban minden régebbi darabot kiváló állapotba hoznunk, akkor a fa konyhabútor felújítása után jöhet a következő fázis, az új darabok kialakítása és felszerelése a helyiségekben.