Az emberek szeretik a környezetüket feldobni színekkel és élő dolgokkal. Ez a két tulajdonság egyben megvan a babérrózsa esetében. Egy olyan növényről van szó, amelyik igazán elterjedt változat a szobanövények terén. Természetesen a jó idő közeledésével kiültethető, de amikor érkeznek az őszi fagyok, akkor szükséges védett helyre vinni.
A babérrózsa virágzása főként a nyári hónapokra tehető, de ettől függetlenül igazán kedvező hatást fejt ki egész évben, már csak a látványa miatt is. A téli hónapokban nem szükséges nagyon melegen tartani, mert azt megsínyli, de mindenképpen óvni kell a fénytelenségtől és a fagypont alatti hőmérséklettől. Többféle virágformában és színben beszerezhetjük, legalább ötvenféle változat található belőle a kereskedelemben.
A babérrózsa eléggé jól tűri a szárazságot az eredeti élőhelyén, mert a vastag gyökerei egészen a talajvízig képesek lehatolni és onnan felszívni a szükséges nedvességet. A meleg, napos helyet kedveli, de ettől függetlenül, a rendszeres locsolást nagyon meghálálja.