Sok rossz dolog történhet velünk az életünk során, amelyek talán egyenként is, de együtt komoly lelki problémákat okozhatnak. Eleinte azt hihetnénk, hogy nincs szükségünk pszichológus segítségére, de amikor a lelki gondok már annyira elárasztanak bennünket, hogy boldogtalannak érezzük magunkat, nem látjuk a kiutat, akkor muszáj valamit tenni. Olykor egyértelműnek tűnhet a problémák oka, mint párkapcsolati gondok, válás vagy egy szeretett személy elveszítése, de mégsem vagyunk képesek változtatni az érzéseinken, hozzáállásunkon.
Megtörténhet, hogy magunk sem értjük mi a probléma, máskor a környezetünk lát rajtunk aggasztó jeleket és ajánlja a pszichológus felkeresését. Minden esetben érdemes szakemberhez fordulni, mert néha a saját gondolataink fogságában sínylődünk, éppen a saját problémáinkat nem látjuk tiszta szemmel. Ha látjuk is az összefüggéseket, az érzelmeink, viselkedésünk nem változik önmagától. A pszichológus a betegével közösen megfogalmaz egy terápiás célt, illetve a kezelés módszerét.
Nagyon fontos a pánikbetegség gyógyítása
Kellemetlen tünetekkel járnak a pánikrohamok, heves szívdobogással, izzadással, remegéssel, torokszorítással, fulladásérzéssel, hányingerrel, hidegrázással jelentkeznek. Több szempontból is elengedhetetlen a pánikbetegség gyógyítása, mert a tünetek súlyosbodása nemcsak a mentális, hanem a fizikai állapotra is negatív hatást gyakorol. Súlyos esetben gondot okozhat az önálló életvitel, a társas kapcsolatok folytatása, valamint a munkaképességet is veszélyezteti. Gyógyszeresen és pszichoterápiásan történik a pánikbetegség gyógyítása súlyosabb formájú, krónikusan fennálló gond esetén.
Tulajdonképpen a legjobb eredményt a két terápia együtt adja, a farmakoterápiás kezelés hozzájárul a pánikrohamok és a később fellépő szorongásos tünetek csökkentéséhez, a pszichoterápia pedig feltárja a zavar kialakulásában segédkező pszichés tényezőket. A pánikbetegség gyógyítása nagyon szakszerű módon zajlik a Corvin Pszichológiai Terápiás Központban, aminek elérhetőségeit megtaláljuk a corvinpszichologia.hu weboldalon.