Aki egyszer kipróbálta már a Dixit nevű játékot, az garantáltan többé nem tud létezni nélküle! A Dixit társasjáték trendi volt már 2010-ben is, a népszerűsége pedig azóta sem hagyott alább. A francia gyermekpszichológus, Jean-Louis Roubira által megtervezett, páratlanul szépen megfestett egyedi kártyákat tartalmazó játék nem egy logikai vagy stratégiai típus, a középpontban az asszociáció és a lélek megismerése áll. A Dixit társasjáték szabályai egyszerűek.
Ki kell válasszon egy képet és egy szóban vagy mondatban körül kell írni. A többiek az elhangzottak alapján szintén választanak kártyát a sajátjaikból, ami a leginkább megközelítheti az Ön leírását. A hátlappal felfelé asztalra kerülő kártyákat egy alapos keverés után felfordítjuk és a többieknek meg kell tippelni, hogy melyik lehetett az Öné.
A Dixit társasjáték során pontot akkor kap valaki, ha legalább egy játékos kitalálta, melyik kártyát rakta le. Természetesen pontot kap az is, aki annyira jól választott a saját lapjai közül, hogy azzal megtévesztette a többieket.