Mára a technológia által létrehozott készülékek szerves részeinkké váltak, azért érdemes belegondolunk, hogy internetről csupán az 1990-es évektől, illetve okostelefonokról csupán 2005 óta beszélhetünk. Egyszerűen elképesztő, hogy a régen és most mennyire szélsőségesen ellentmondásos, mi minden változott, arról nem is beszélve, hogy milyen iramban.
Nem is volt olyan régen, amikor az apukák kiáltással hívták be az utcán játszadozó gyermekeiket az összeszokott bandából, mert bent az asztal már meg volt terítve. Ehhez képest, ma már SMS-ben invitálják be a parkból. Az internet olyan alapszükségletté vált társadalmunk számára, aminek végleges nélkülözése milliók munkájának a végét jelentené.
Ami talán a legborzasztóbb ebben az új világban, hogy ezek a technikai gyártmányok olyan szintű függőségért felelősek, amelyek számtalan embernél, a társadalomtól való elidegenedését okozza. Sok illusztrátort ihletett meg a régen és most kontraszt-szerű különbsége, így számos ironikus alkotás született.