Kisebb tányérok- könnyebb fogyás

Gyerekkorunkból mindannyian jól emlékszünk arra, hogy az elénk rakott ételt bizony mindet meg kellett ennünk. A szülők akkor és ma is gyakran mondogatják, hogy „Ételt nem dobunk ki, mert máshol éheznek”. A nevelés e szempontja kétségtelen, hogy hasznos, de vajon előrébb is visz az egészséges életmód felé? Megszoktuk már, hogy a tányérra kiszedett ételt az utolsó falatig elpusztítjuk, s bár mi, magyarok nagyevők hírében állunk, egy friss kutatásból azonban kiderült, hogy nemtől és nemzetiségtől függetlenül szeretjük megenni mindazt, ami elénk kerül.


A Cornell University finn, holland, koreai, tajvani, francia, amerikai és kanadai- tehát egymástól kultúrában, lakóhelyben teljesen eltérő- emberek bevonásával készített tanulmányt az említett témáról.

Ebből az derült ki, hogy az emberek 92 százaléka gondolja úgy, hogy akkor végzett az étkezéssel, ha a tányérja üres. Ehhez tehát semmi köze a valós jóllakottságnak, pedig tény, hogy az agynak legalább húsz percre van szüksége ahhoz, míg érzékeli, hogy valójában nincs is szükség további kalóriára.

A mostani tanulmány kapcsán a szakemberek igyekeznek arra felhívni az emberek figyelmét, hogy a diéta hatékonyabb lehet, és gyorsabban sikerülhet megszabadulni a felesleges kilóktól, ha kisebb tányérokat használunk. A túlsúly nem pusztán esztétikai probléma, hanem hosszabb távon az egészségre is rendkívül rossz hatással van. Éppen ezért az aktív mindennapok mellett az étkezésre is ajánlott kiemelt figyelmet fordítani – akár a már berögződött rossz szokások megváltoztatásával, és kevesebb adagok fogyasztásával.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás