Készítsen zöldfűszeres margarint!

Egy finom szendvics reggelire vagy uzsonnára? A szendvicseket szinte mindennap fogyasztjuk és van egy összetevőjük, mely semmiképpen nem hiányozhat a feltétek közül, ez pedig nem más, mint a margarin. A boltok polcain szép számmal sorakoznak a hagyományos változatoktól kezdve az ízesítettekig sokféle, és ma már attól sem kell tartanunk, hogy transzzsírsavak lennének megtalálhatóak bennük. A hidrégénezési eljárás már a múlté, ráadásul a gyártók egyre inkább arra törekednek, hogy értékes vitaminokkal, sőt akár növényi szterinekkel felturbózott változatok kerülhessenek a vásárlókhoz. Ez utóbbiakról érdemes tudni, hogy a koleszterinszintet befolyásolják előnyösen. De mi a helyzet akkor, ha saját magunk szeretnénk margarint készíteni?

A feladat egyszerűen megoldható, ugyanis nincs másra szükség hozzá, csak húsz gramm kókuszzsírra, harminc gramm növényi olajra (például repce, vagy napraforgó), egy tojássárgájára, és némi fűszerre. A zsiradékot az olajjal legkönnyebben egy hideg vizes tálkába állítva tudjuk elkeverni, majd ehhez jöhet a tojás, esetleg pár csepp tej az állaga miatt, és már kezdődhet is a fűszerezés. Sóval, borssal, citromlével beállíthatja az alapízt, amit aztán friss zöldfűszerekkel tehet egyedivé. Mit ajánlott használni? A petrezselyem és a metélőhagyma magától értetődik, de érdemes kipróbálni a tárkonyt, a kakukkfüvet, vagy a majorannát is. Néhány perc alatt házi finomságot készíthet, mely aztán kicsik és nagyok tetszését is garantáltan elnyeri majd! Engedje szabadon a fantáziáját, és kísérletezzen az ízekkel! 

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás