Hatalmas teher az államnak a válás

Első alkalommal átfogó felmérés készül a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézetben, hogy mekkora anyagi terhet is jelentenek az államnak a válások. A családi konfliktusok az egész társadalomra nézve egyre nagyobb problémát jelentenek, és erre szeretné felhívni a figyelmet a vizsgálat is. A kutatás még az elején tart, de az eddigi adatokból máris kiderült, hogy hozzávetőleg évi 50 milliárd forint kiadást jelent az államnak a családok széthullása. Ezt az összeget a családsegítő intézmények, gyermekotthonok, szociális ellátórendszerek kiadásai teszik ki, és még természetesen ide tartoznak a családi pótlékok kifizetése. Sokan kérdőn kapják fel a fejüket, hogy a hajléktalan- ellátás is ide tartozik, de valóban sok esetben a családok széthullását követően egyik fél az utcára kerül, ahol a talpra állás nagyon nehéz. Sajnos Európa szerte sem jobb a helyzet, a magyarországi ezer lakosra eső évi 2-3 válás átlagosnak mondható. Ennél az aránynál magasabb figyelhető meg az észak- európai országokban, míg alacsonyabb a dél-európai népek esetében. Magyarországon az utóbbi években kevesebben válnak el, de az az adat csak annak köszönhető, hogy egyre kevesebb a házasságok száma is, az emberek többsége szívesebben dönt az élettársi kapcsolatok mellett. A családon belüli konfliktusok nagyon összetettek, de komoly szerepet játszik ebben az esetben is a munkanélküliség, a létbizonytalanság és természetesen a konfliktuskezelő képesség hiánya is. Egy nagyon összetett és komoly problémával állunk szemben, amelyen lehetetlen változtatni egyik napról a másikra.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás