Skip to content

Hazai porta

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

Elveszettnek hitt diadalívet találtak

Posted on 2015-05-31

Egy elveszettnek hitt diadalív maradványait találták meg Rómában, az egykori lóversenypálya, a Circus Maximus területén. Ezt a diadalívet minden jel szerint Titus császárnak szentelték az i. sz. I. században, és a korabeli forrásokra hivatkozva a szakemberek azt mondják, hogy még a 8. században is állt. Rekonstrukciókat végeztek el az oszloptalapzatok, valamint más töredékes elemek alapján, amelyekből arra következtettek a kutatók, hogy Rómában ez lehetett az egyik legnagyobb, valamint legdíszesebb diadalív, amely háromárkádos volt.

 

 

Tizenhét méter széles volt a középső íve, a tetején pedig egy bronz légylovas kocsi volt megfigyelhető. Az olasz régészek, akik az ásatásokat folytatták, az alatta lévő padlózatot is megtalálták. Titus Flavius Vespasianus i. sz. 39-81 között élt, ezt a diadalívet a császár halálának évében avatták fel a sikeres katonai győzelmek tiszteletére. Maga a diadalív a Circus Maximum nézőterének szerves részét alkotta, a lóversenypálya arénájának félkör alakú végében kapott helyet, ezt látták meg azok a Rómába érkező utasok, akik a Via Appia útján érkeztek az „örök városba”.

 

kép forrása: mult-kor.hu

Legutóbbi bejegyzések

  • 160×200 matrac pároknak: kényelmes alvás a Netmatrac Webáruháztól
  • A Skechers sportcipő remek döntés
  • Hajlítható falburkolat a különleges felületekre
  • Szélvédő javítás árak: az autouvegek.hu megbízható szolgáltatása Budapesten
  • Autófestékek – védelem, technológia és színek egy helyen

Kategóriák

  • Építőipar
  • Étel-Ital
  • Hírek
  • Internet
  • Szolgáltatás
©2026 Hazai porta | Design: Newspaperly WordPress Theme