Az utóbbi évek legnagyobb kullancsinváziója várható

A tavalyi évben is sok kullancs volt az erdőkben, de az idén előreláthatóan akár tízszerese is lehet a kis vérszívóknak a száma. Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke nyilatkozatában elmondta, hogy mindez annak köszönhető, hogy egy nagyon gyenge tél áll a hátunk mögött. Tulajdonképpen az elmúlt húsz évben nem voltak igazán fagyos telek, amelyekben jelentős pusztulás állt volna be a kullancsok között. Az állatorvosok is arról számolnak be, hogy egy-egy kirándulás után akár 10-15 kullancs is lehet a kutyákban. Egyre többen látogatják a kedvencekkel az állatorvosi rendelőket, ahol az orvosok szakszerűen el tudják a kullancsokat távolítani.

A szakemberek mindenkit felszólítanak, hogy ne próbálkozzanak különböző trükkökkel a kullancs eltávolítására. Semmiképp nem szabad zsírozni, égetni, olajozni, hanem csak kizárólag kullancskanállal távolítsuk el, ha rendelkezésünkre áll ez a segédeszköz otthon. A legbiztonságosabb, ha mindenki besiet a legközelebbi ügyeletre és orvos segítségét kéri. A természet bizony veszélyeket is tartogat és erre mindenképpen fel kell készülni. A kullancsok elleni harcban a Pikaridin hatóanyagú riasztószer az egy leghatékonyabb, amelynek ott a helyen minden túrahátizsákban. A kutyáknak érdemes havonta kullancsriasztó cseppet adni, amely szintén hatékonyan megvédi a kedvenc négylábúakat a kis vérszívóktól. Sajnos nem csak a túrázók találkozhatnak ezzel a problémával, hanem bárki, akár a nagyvárosokban is.

A kiszedett kullancsokat mindenképpen meg kell vizsgálni a patikákban kapható teszttel, hogy volt-e benne Lyme-kórt okozó baktérium, és ha igen, akkor azonnal orvoshoz kell fordulni.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás