Akár mínusz 13 év túlsúllyal – létezik-e megoldás?

Dohányzás és elhízás. Amikor egészségügyi kockázatról van szó, e kettő, magában számos veszélyt rejtő probléma mindig középpontba kerül. Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet szakemberei most azt a tényt is nyilvánosságra hozták, hogy a súlyos elhízás még a dohányzásnál is nagyobb mértékben rövidíti meg az életet.


A tanulmányt a PLOS Medicine névre hallgató folyóiratban tették közzé, és olyan adatokat összesítettek, melyek húsz tanulmány információin alapulnak. Kiderült, hogy a 45, vagy ennél nagyobb túlsúllyal élők körülbelül 6-13 évvel korábban halnak, mint azok, akiknek testtömegindexe a normális értékhez közelít.

forrás: Várpalota Hírcentrum TV
Kifejezetten a rákos megbetegedések írhatóak a túlsúly számlájára, de mint kiderült, a szív-, és érrendszeri problémák, a mozgásszervi betegségek is jóval gyakoribbak a plusz kilókkal küzdőknél, mint egészséges testsúllyal rendelkező társaiknál.
Tény az is, hogy hiába tartalmaz egy szál cigaretta negyvenféle rákkeltő anyagot, a plusz kilók még inkább veszélyesek az egészségre.

A cukorbetegség, a keringési problémák mind olyan gondot jelentenek, amelyek további egészségügyi veszélyekkel járnak, így rendkívül fontos lenne, hogy az érintettek komplex életmódváltással tegyenek egészségük, és hosszabb életük érdekében. Az út a hozzáértők szerint sem egyszerű, főleg nagy túlsúly esetében, de a szakértők által összeállított étrend, a kímélő, mégis kilókat faló mozgásforma mind szerepet kell, hogy kapjanak a mindennapokban, így éveket nyerhetnek az érintettek, s persze nem utolsó sorban magasabb életminőséget is.

 

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás