Számos pályázat létezik, amelyek célja a már megépült, fűtés és egyéb energetikai szempontból korszerűtlen házak és lakások felújításának támogatása. Annak érdekében, hogy a lakás minél energiatakarékosabb legyen, célszerű az ablakcsere panellakásban.
Ennek a programnak külön kiemeltjei a panelházak, hiszen abban az időben, amikor ezek épültek, még teljesen más építkezési lehetőségek és megoldások voltak használatban. Ráadásul az időjárás viszontagságai is nyomot hagynak az évek alatt mindenen, amivel érintkeznek.
Emiatt gyakran az ablakok megvetemednek és már nem zárnak jól. Az ablakcsere panellakásban mindig a tulajdonossal előre egyeztetett időpontban történik és akár egyetlen nap alatt is elvégezhető, attól függően, hogy mekkora a lakás és mennyit kell kicserélni.
Gyakran esztétikai okokból is az összes nyílászáró cserére kerül, hiszen így az ablakcsere panellakásban megoldott lesz. Amikor a lakóközösség megegyezik, hogy az egész ház egyszerre cserél ablakot, akkor nemcsak a hőszigetelés lesz jobb, hanem a külső arculat is.