Minden nemzetnek megvannak azok a kiemelkedő személyiségei, akik valamilyen óriási és emberfeletti dolgot tettek le az asztalra. Remélem nem csak én érzem úgy, hogy manapság mintha a nagyjaink kifejezés átértékelődött volna. Felmagasztaljuk celebjeinket, az egydalos énekeseinket, a szappanoperában vagy reality showban szereplő fiatalokat, ám elfelejtjük azokat a nagyokat, akik évszázadokkal ezelőtt éltek ugyan, de tetteik mind a mai napig éreztetik hatásukat. És itt most kifejezetten a pozitív hatásra gondolok, olyanokra, amire ma is büszkék lehetünk.
Nem kétséges, ma is vannak olyan nagyjaink, akik valahol elveszőben, csendben a társadalom mélyén végzik tevékenységüket, senki nem veregeti meg a vállukat, senki nem dicséri őket, de érdekes módon el sem várják mindezt.
Nagyjaink sorozatomban a magyar történelem során élt, kiemelkedő, példaértékű alakokat emelem ki, akiket itt az ideje, hogy ismét számba vegyünk. Ne a televízió ontotta „példaképek” legyenek előttünk, hanem költők, írók, feltalálók, történészek, kémikusok, fizikusok, pedagógusok, orvosok, akik mind-mind a mi földünk szülöttei. Nagyjaink, akik nem csak csonka Magyarország, hanem az ősi magyar föld területén születtek, Kolozsvártól, Kassáig, Eszéktől, Sopronig.
Nagyjaink a történelem során olykor családot, magánéletet, munkát fel kellett adjanak, önmagukkal meghasonulva, hogy annak éljenek, amit erős küldetéstudatuk diktált.
Legyünk rájuk büszkék! Nézzünk fel rájuk, a múlt árnyain és ködén keresztül legyenek ők a jelenben is példaképe minden jó érzésű magyarnak!