Skip to content

Hazai porta

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu
Gin

Gin egyedi fűszerezéssel

Posted on 2021-02-16

Ezt most nem az a palackba zárt szellem, ami Aladdin csodalámpásában lakozott. Viszont kétség sem férhet hozzá, hogy hármat ebből az italból is lehet kívánni, sőt, annál akár sokkal többet is.

Rendelhetünk Bombayt, Wembleyt vagy egy különleges Beefetert, de a spanyol, gyümölcs ízesítésű 5th is helyet kapott a kínálatban. A gin borókabogyóból készül, egy kevés cukor hozzáadásával és általában két típusát szoktuk megkülönböztetni.

A desztillált verzió mondhatni hagyományosnak számít. A gin egyediségét a fűszerezésnek köszönheti. Ezt úgy érik el, hogy az égetett szeszbe különféle fűszernövényeket áztatnak, amit ezután lepárolnak.

A másik elterjedt variáns a kevert változat. Ebben az esetben egy semleges szeszt ízesítenek különféle aromákkal és egyéb kivonatokkal. Nagyon jó koktélalapnak számít, ami elsősorban a desztillált ginre igaz, mivel ennek az ízvilága valamelyest visszafogottabb, így nem nyomja el a többi összetevőt. Aki különleges ízélményt keres, az a kevert gin felhozatalában kell keresgéljen.

Legutóbbi bejegyzések

  • Felszámolási eljárás menete – Újváry Zsolt Ügyvédi Iroda Budapest
  • Az élelmiszer házhozszállítás, mint üzleti modell
  • A festék spray gyors megoldás felújításhoz
  • Darázsirtás Balaton – biztonságos megoldás a nyugodt pihenéshez
  • Munkavédelmi szemüvegek – védelem a látásod biztonságáért

Kategóriák

  • Építőipar
  • Étel-Ital
  • Hírek
  • Internet
  • Szolgáltatás
©2026 Hazai porta | Design: Newspaperly WordPress Theme