Nyomda Budapesten a természetvédelem jegyében

Az emberek három csoportba sorolhatók a természetvédelem témakörével kapcsolatos hozzáállásuk alapján: vannak, akiket egyáltalán nem foglalkoztat ez a téma, mások csak beszélnek róla, a harmadik kategória pedig, akik tesznek is valamit az ügy érdekében. A Folprint nyomda Budapesten a harmadik kategóriába tartozik. Ez a nyomda ugyanis az országban elsőként azt a célt tűzte ki, hogy tevékenysége során a lehető legtöbb területen olyan megoldásokat fog keresni, amelyek valamivel környezetkímélőbbek, mint a korábban használt formák.

 

Így határozta el, hogy az általa felhasznált papír nagy hányadát újrahasznosított anyagból fogja fedezni, lépéseket tesz annak érdekében, hogy a papírt olyan helyről szerezze be, ahol biztosítják annak környezetkímélő gyártását, illetve felelősségteljes erdőgazdálkodás nyomán termelték ki azokat a fákat, amelyből a papír készül. Ezen nagy elhatározások mellett a nyomda Budapesten kisebb lépéseket is tesz a környezetvédelem jegyében: minimalizálja a nyomtatást, elektronikusan tárolja a dokumentumokat és az ügyfelekkel is így tartja a kapcsolatot.

Print Friendly, PDF & Email